Wedding Acid Group: Toldi és Ohm

Toldi (Budapest): 2016. szeptember 3.

Ohm (Berlin): 2016. szeptember 10.

 

A Wedding Acid Group reúniol back-to-back Budapesten és Berlinben.

Tisztázzuk az elején: Weddingnek, a dzsentrisedő berlini kerületnek, ehhez az egészhez semmi köze. Bár.

Kezd szokásommá válni külföldis koncertekre a magyar fellépő miatt menni: Pozvakowski után most Wedding Acid Group a Toldiban. A Küss Mich szervezte “mini fesztiválokra” egyébként nyugodtan vakon fel lehet iratkozni, mert rendre kiválóan edukálnak és szórakoztatnak, de ide most célzottan mentem. Két év után ugyanis megint összeállt J. Mono, Saint Leidal The 2nd, és Galactic Jackson, akik egykori projektjéből csak hírmondók maradtak.

A leves felmelegítése bizonyos leveseknek jól áll. Ennyi zenetudás egyben húzhatna szét is, de itt az idő és ennek a három fickónak az egymásra hatása mintha jó irányba kanalizálná a történéseket. Ez a koncert duzzadt az energiától, élőztek, jöttek-mentek, bakiztak, röhögcséltek, szívószálaztak. Zúzás volt végig, mintha direkt el akarták volna fedni azt a sok finomságot, amit még megszólaltattak. Óvatosan jegyzem meg, hogy a koncert közben helyenként Aphex régi (jó) dühös pillanatai jutottak az eszembe.

Kellett ez a bemelegítés, mert a Wedding Acid Group szombaton Berlin legtrúbb klubjában, az Ohmban folytatja. Wedding egyébként az új Kreuzberg, mondják.

Jó utat, jó szórakozást!