Hodworks / Unusual Symptoms: Coexist

Fotók: Ofner Gergely

A Coexist, a legújabb Hodworks előadás, ez alkalommal a brémai Unusual Symptoms társulattal közös produkció november 7-én premierelt a Trafóban. Hód Adrienn koreográfustól megszokott humorral, (ön)iróniával, őszinteséggel, intimitással, határfeszegetéssel és olykor-olykor brutalitással szembesülhettek a nézők, miközben új karaktereket ismerhettek meg a külföldi táncművészek személyében.

A Hodworks-szel a Grace című előadással jártunk először Brémában egy kortárs táncfesztiválon, ami a brémai Stadttheaterben, a Kleines Haus-ban került megrendezésre. Itt jött oda hozzám az előadás után Alexandra Morales (az Unusual Symptoms tagja, művészeti vezetője – szerk), és mondta, hogy nagyon tetszett neki, és hogy nyitottak lennénk-e egy kollaborációra velük. Ekkor mesélt az együttesről, ami a színházon belül, annak a finanszírozásában működik nyolc fix táncossal, és évi 3 bemutatójuk van meghívott koreográfusokkal. Akkor raktuk össze, hogy Mészáros Máté már dolgozott velük, innen indult az egész. Később tartottunk egy workshopot Molnár Csabával, ezután határoztuk el, hogy szeretnénk együtt dolgozni.

Az együttműködés annyiban érdekes, hogy amikor ilyen kollaborációkat csinálnak, akkor a fix táncosok mellett lehetőségként felajánlják, hogy te is hozhatsz partnert (táncos, zenész, dramaturg, látvány, stb…) a projektbe. Ebben az esetben mi pályáztunk a Goethe Intézet koprodukciós pályázatára, amit meg is nyertünk, és ettől még inkább a két együttes működött együtt. Magyar oldalról Molnár Csaba, Simet Jessica, Horváth Nóri, Gryllus Ábris (zene) és Szabó-Székely Ármin (dramaturg) vett részt az alkotói munkában. Tíz napot voltunk Budapesten a munka kezdetén, majd nagyságrendileg két hónapot kint, Brémában.

Hód Adrienn

Ez alkalommal is a Hodworks darabok egyik jellegzetessége, egy éles vonal határolt, két fejezetre osztott koreográfia alakult ki: az előadás első felében a táncosok személyes történeteiket, vallomásaikat osztják meg egy-egy szóló keretein belül, melyeket különböző személyeknek és jelenségeknek címeznek, ezzel verbális keretrendszert adva az előadás értelmezéséhez. A második szakaszban, majdnem egy óra elteltével halljuk meg először Gryllus Ábris zenéjét, aki rendszeres zeneszerzője a társulat előadásainak.

A darab maga a színházi tér kontextusában is foglalkozik az együtt létezés fogalmával. A klasszikus frontális elrendezés is erre játszik, illetve a fények is sokszor. Ebbe a kétpólusú helyzetbe akartunk a zenével egy harmadik entitást behozni, ha pedig tágítunk az értelmezésen, akkor egy olyan szereplőt megjeleníteni, akiről az életben sokszor nem tudjuk ki vagy mi, de irányít és befolyásol, vagy legalábbis törekszik rá. A darab hanganyaga főleg szöveg alapú, és parancsokból áll: ezek a parancsok egy közös improvizáció során születtek, és szintén reflektálnak az alap felvetésre, a színházi helyzetre és az ideológiák szerepére is. Fontos, hogy a parancsok egy élő női hangon szólalnak meg, illetve fontos, hogy több irányból halljuk őket. Az előadás során a szövegekből létrehozott loopokból improvizálok egy kötött struktúrán belül. A cél az, hogy egy olyan hangszőnyeg jöjjön létre, ahol a parancsok hol érthetőek, hol érthetetlenek, illetve az összeolvadásukból más szövegekre is lehessen asszociálni. Ez egészül ki még néhány zenei elemmel, fehér zajjal és egy tiszta szinusz basszussal, ami a zenei szövet tömegét és jelenlétét növeli. Az egész zenei hangulattal valamilyen hűvösebb, gépiesebb, távolságtartóbb és katalogizáló hangulatot próbálok behozni, ami kontrasztban áll a nagyon emberi színpadi helyzetekkel.

Gryllus Ábris

A hátborzongató zenei aláfestésre kezdődik a második „felvonás” – nekem talán a kedvencem Ábris eddig hallott produkciói közül. Az utolsó fél órában a színpad minden szegletében szörnyen aktív, gyors, elemien vad duók, triók alakulnak ki, aminek során társadalmi-közösségi szituációk és szokások szélsőséges reprezentációja bontakozik ki: empátia, erőszak, intimitás, spiritualitás. Hód Adrienn koreográfiáinak ezen részeit mindig a teljes őrülettel azonosítom, amikor a néző jobb híján csak a szemét kapkodja a különböző jelenetek között, megpróbálva befogadni mindent.

Elmaradhatatlanul megjelenik a meztelenség, számomra egyfajta vállalt vagy kényszeres, korlátlan, ösztönlényi őszinteség, a néző komfortzónájának és ezzel figyelmének feszegetése.

Nem bántás, csak valamihez való más viszonyulás. Nagyon szeretem a humort, iróniát, önreflexiót, kettős érzeteket, amikor valami nem egyértelmű, kínos, játékos. Sokszor unom a dolgokat úgy, ahogy vannak, és szeretek rosszalkodni. Persze nem cél, hogy valakiket ezzel megbántsunk, erre mindig figyelek, hogy ne legyen sértő. Ezek csak reakciók, reflektálás a környezetünkre.

Hód Adrienn

A társulat legközelebbi előadásai:
December 17., DÉLIBÁB, Mu Színház / Budapest, HU
December 19., COEXIST, KH / Bréma, DE


Szöveg: Kovács Bori